Barion Pixel
Asszertív Tréning

Buen Camino I. rész

6+1 dolog, amit 2022-ben tanultam:   1.             Légy Te az első a saját listádon. Megtanultam azt, hogy első legyek a saját listámon. Akkor is, ha nagyon szeretnék a másiknak segíteni és akkor is, ha érzelmileg kötődőm a másikhoz. Ha nekem ez a kapcsolat már nem jó, akkor elmegyek és a saját utam járom tovább. Ha fontos nekem az ügy, akkor meghúzom a határokat olyan módon, hogy az nyer-nyer legyen mindenkinek. 2.       Ne agyalj, csak csináld. Amikor 2022. január 18-án megvettem a repülőjegyem az El-Caminora. Akkor nagyon sok kételyem volt azzal kapcsolatban, hogy május 16-án, 2 hónapra el fogok-e tudni utazni? Annyi információm volt az utakról, hogy melyik hány kilométer hosszú és hova érdemes repülni Magyarországról. Láttam, hogy a Francia-út körülbelül 800 km hosszú és Saint-Jean-Pied-de-Port-ból indul. Ezt tartottam megfelelőnek, a leghosszabb, az 1 200  km-es utat túl soknak gondoltam, ugyanakkor ennél rövidebbet nem szerettem volna. Találtam egy ideális időpontban lévő jegyet Párizsba (Párizs volt az első abban a listában, amit a francia úton indulóknak javasoltak, mint érkezési város). Elkezdtem blogokat olvasni a Caminoval kapcsolatban, aminek hatására elkezdtem halogatni a megvásárlását. Ekkor feltettem magamnak a kérdést, hogy „Eldöntöttem, hogy idén elindulok az El-Caminon?” Amire kissé határozatlanul azt mondtam, hogy igen. Akkor a többi részlet az most teljesen mindegy és ezzel a lendülettel megvettem a jegyet. 3.       Tervezz, Változtass. Rájöttem arra, hogy nekem erős J-sként a tervezés a varázserőm, viszont azt is megtanultam, hogy a fejlesztendő területem, hogy nehezen változtatok. Amikor utáltam az egészet és több, mint 100 km-t gyulladt bokával gyalogoltam, akkor igen fájdalmas volt, de végre megtanultam, hogy akármikor dönthetek máshogy, mint ahogy előzetesen megterveztem. A Fisterrában töltött 40 nap alatt négy lefoglalt repülőjegyem volt visszafelé. Amikor június közepén megérkeztem, akkor az volt a tervem, hogy egy hetet maradok. Annyira megtanultam azt, hogy változtathatok, hogy végül augusztus elején jöttem haza. Amikor hazaértem, elkeseredtem, hogy hogy fogom megoldani azt, hogy itthon is és Fisterrában is lehessek. Ekkor eszembe jutott, hogy a tervezés a varázserőm és az, hogy gyorsan döntök. Gyorsan megvettem egy repülőjegyet októberre. Ezzel megvolt a tervem, hogy hogy fogok visszamenni és máris tele voltam energiával. Annak érdekében, hogy ezt legközelebb is szem előtt tartsam, rögtön ki is post-iteltem a falamra. Már csak az óra körül volt szabad hely, ennek akkor nem tulajdonítottam különösebben nagy jelentőséget. Aztán pár héttel később rájöttem arra, hogy számomra az is időrabló, amikor nincs tervem és, az is, amikor nem veszem észre, hogy változtatnom kellene. 4.       Ahol a figyelmed, ott a világod. Annak ellenére, hogy a nyáron azt éreztem, hogy egy sokkal rosszabb Magyarországra fogok hazajönni, amíg kint voltam, a figyelmem azokon a dolgokon voltak, amik ott történtek. Az események lényegi részleteit követtem, de ennyiben kimerült az erre fordított energiám. Tudatosan figyeltem arra, hogy a figyelmem pozitív dolgokon legyen. Amikor 2020-ban a COVID járvány igen nagy hatással volt rám, akkor ezt még nem tudtam alkalmazni és nagyon rosszul éreztem magam nagyon hosszú ideig. Fisterrában megtanultam, hogy ha a jó dolgokra figyelek és mindig arra koncentrálok, hogy ebből mit tanulok, akkor egy idő után már automatikusan ebből a szemszögből látom a helyzeteket. 5.       „Ne nézz hátra Malacka, nem arra megyünk” Nagyon fontos, hogy tanuljak a múltból, viszont ne az határozza meg a jelenemet. Ha azok miatt érzem rosszul magam, amik a múltban történtek, akkor nem tudom élvezni a jelent. A múlttal kapcsolatban nagyon fontosnak tartom, hogy végiggondoljam, hogy mik történtek és elfogadjam azt, hogy akkor a legjobb tudásomnak megfelelően cselekedtem az adott helyzetben. Rendben van az, hogy akkor milyen érzéseim, gondolataim voltak. 6.       Hála. Hála mások felé: Ha képes vagyok azért hálával gondolni azokra az emberekre, akikkel kapcsolatban azt éreztem vagy azt gondoltam, hogy bántottak, mert tanultam valamit nekik köszönhetően, akkor az már egy lépés a konfliktus elengedése felé. Hála saját magam felé: Ha hálás vagyok magamnak azért, mert az adott helyzetben a legjobb tudásomnak megfelelően cselekedtem, vagy mert saját magamat raktam a listám első helyére, akkor máris csökkennek a bennem lévő múlttal kapcsolatos negatív érzések. +1 Buen Camino! (Jó utat!) Azt gondoltam, hogy elindulok az El-Caminon és más emberként jövök haza. Ez így volt, viszont az is igaz, hogy az Utamnak nem volt vége, amikor 640 legyalogolt kilométer után megérkeztem Fisterrába. Ott jöttem rá, hogy az Utam az egész eddigi életem, amit minden napommal folytatok és nagyon nem mindegy, hogy közben hogy érzem magam. Ezért ott úgy döntöttem, hogy csak olyan dolgot csinálok hosszú távon, amit élvezek. Ha nem tehetem ezt meg, akkor olyanná alakítom az életem, hogy megtehessem. Ha rövid távon nem élvezem, viszont a hosszútávú céljaimat támogatja, akkor a saját, helyzethez való viszonyomat változtatom meg.   (Folytatás Buen Camino II.)

Asszertív Tréning

Tízmilliószoros napok

2019. február 19. (kedd): Ezen a napon vezető tréner voltam egy olyan cégnél, ahol azon a napon a cég szakmai vezető utódjelöltje is voltam és két nagyon jó barátom is ott dolgozott. Egész nap önismereti tréningen voltunk! Azt éreztem, hogy: „Ez az! Alakulnak a dolgok! Ez volt az első Tízmilliószoros nap, amiről tudtam, hogy az.   2019. május 18. (szombat): Éves stratégiát csináltunk a cég tulajdonosával, aki egyben a szakmai példaképem is volt. Ebédre a kedvenc ételemet ettük, amit direkt erre a napra főztem. „Munka” közben elmentünk úszni, ami mindkettőnk közös hobbyja volt és annak érdekében is mentünk, hogy sokat „ússzunk a sikerben” a jövőben. Beszélgetéseink közben kimondtam, hogy „ Én tréner vagyok, én másokat tanítok, nehogy már nekem valami bajom legyen!” Ekkor nagyot nevetett és nagy betűkkel felírta ezt az egyik Flip-chart táblára. Este, miután hazaértem azon gondolkoztam, hogy lehet akkor még nekem is van dolgom magammal? 2019. július 6. (szombat): Ezen a napon nem is tudtam, hogy tízmilliószoros nap van. Ezen a napon annyit dolgoztam, hogy a naptáram óráról órára be volt osztva és már hónapok óta átlagosan heti 3-4 nap tréninget tartottam (Véleményem szerint trénerként a heti maxium 2 nap tréning az ideális az egészséges munka-magánélet egyensúly szempontjából). Ekkor már aláírt adásvételi szerződésem voltt a hzázamra, ami megvásárlása végre biztonságot jelentett számomra, ezért egyáltalán nem bántam, hogy ilyen sokat dolgozom.   2019. november 18. (hétfő): Előtte szombaton érkeztünk haza Magyarországra egy 3 hetes amerikai útról, a cég vezetőjével egy 2 hetes személyiségfejlesztő tréningen voltunk Floridában. 1 hétig utaztunk és nagyon sok outlet centert meglátogattunk. Azon a napon éppen a cég amerikai terjeszkedésére készítettük a stratégiát, Disney stratégia alapján. Ezen a hétfőn az új Calvin Klein ruhámban voltam és azon gondolkoztam, hogy milyen jó, hogy ilyen sok outletben voltunk Amerikában, mert a Calvin Klein, Columbia, Tommy Hilfiger, és Levis márkák igencsak közel kerültek a szívemhez.   2020. március 9.(hétfő): Azon a napon tele voltam energiával, már tudatosan foglalkoztam önismerettel. Szombat este egyedül elmentem Veszprémbe a Hétköznapi csalódások koncertre azért, hogy szembenézzek a múltam egy időszakával. Pénteken este jöttem rá, hogy még van vele dolgom és azzal a lendülettel utánanéztem, hogy hol lesz legközelebb koncert. Láttam, hogy Veszprémben és még éjszaka lefoglaltam az aznapi szállásomat, ezzel is megelőzve, hogy szombat reggel ezt kevésbé érezzem jó ötletnek. A koncert nagyon jó volt, végig gyorsan, de óvatosan vezettem. Azt éreztem, hogy szabad vagyok és imádok vezetni! A hétfő reggel kicsit döcögősen indult, mert a cég tulajdonosának balesete volt az álmai szalonautójával. Nem baj, gondoltam, ez nem jelent semmit, ettől még Tízmilliószoros nap van. Mikor este hazaértem, azon gondolkoztam, most rossz érzésem van. Mint, amikor a Trónok Harcában valaki azt mondja, hogy „Közeleg a tél!”   2020. június 5. (péntek): 2020. március 13-14-15-én, úgy éreztem, hogy egy hétvége alatt romba dőlt az életem. Elindult a Covid járvány, a március 16-ai héten sorban mondták le a tréningeket és pár nap alatt üres lett a naptáram, ami fél évre előre tele volt. Ezzel együtt a bevételem is megszűnt, úgy, hogy közben a házfelújítás közepén voltam. Erre a júniusi péntekre már megtanultam online tréninget tartani, de azon a napon tartottam először újra személyesen tréninget, úgy hogy előtte az időm nagy részét egyedül töltöttem a lakásomban online tréningek tartásával, annak érdekében, hogy valamennyire tudjon haladni a felújítás. Akkor azt éreztem, újra kinyílik, enyém a világ, és nem kell elearning anyagokat gyártanom az életem hátralévő részében, addig attól féltem, hogy a COVID miatt megszűnik a szakmám. A tréning után elmentem ünneplésképpen a Premier outlet centerbe a Levis boltba, ami pár nappal előtte nyitott ki újra, hátha ismét megtalálom a tökéletes új farmeremet. Nem sikerült. Akkorra már minden hétvégén gletteltem és az ütve fúrót is tudtam már használni.   2020. november 7. (szombat): Ezen a napon már ismét szabadúszó tréner voltam a COVID közepén, nulla bevétellel. A villanyszerelő éppen egy konnektort szerelt, s nekem az jutott eszembe,  hogy nem igaz, hogy még ezen a napon is itt vagyok! A nyáron heti 60 órában újítottam fel a házat, augusztusban elvették a jogosítványomat és még ma is itt vagyok! Na innen szép nyerni! Ezen a napon Scooter Fck2020 száma volt a kedvenc zeném.   2021. február 27. (szombat): Már pénteken tudtam, hogy ez a nap jó lesz, hiszen este 7-kor hívott az utánképzés következő állomásaként a gyakorlati oktatóm, hogy pár napon belül kezdhetjük a képzést és így már csak 1-2 hónap és ismét lesz jogosítványom, nem 3-4, mint addig hittem. Ekkor már rendszeresen gyalogoltam és ezen a szombaton sokat táncoltam is, mert tudtam, hogy holnap sokkal jobb lesz. Már folyamatosan adtam saját magamnak ismét pozitív visszajelzést. Sokat hallgattam Palya Bea, Igen című számát és elkezdtem szeretni önmagam.   2021. május 26. (szerda): Már napokkal előtte készültem erre a napra. Rögtön éjfél után egy 3 órás gyaloglással kezdtem a napot, már tudatosan azt képzeltem, hogy minél többet gyaloglok, annál messzebb vagyok a rossz dolgoktól, amik történtek velem. Amikor lefeküdtem aludni, tudtam, hogy szuper napom lesz. Sokat bicikliztem és gyalogoltam ezen a napon.   2021. július 14. (szerda): Direkt erre a napra egyeztettem egy tárgyalást egy nagyon fontos, régi és kedves ügyféllel. Ez be is jött, el kezdett beindulni az élet számomra is.   2021. október 27. (szerda): Ezen a napon nagyot kockáztattam, sokat vezettem és sokat tanultam belőle.   2022. március 18. (péntek): Ezen a pénteken szárnyaltam, már megvolt a repülőjegyem májusra az El-caminora Már hálás voltam a COVIDnak, mert ha nem vezetik be 2020. novemberében az este 8 utáni kijárási tilalmat, akkor nem kezdek el mindennap 6-7-kor gyalogolni és nem lehetnék újra szabad a saját rossz gondolataimtól.   2022. június 14. (kedd): Ezen a napon két napi gyalog útra voltam Sanitago de Compostellától. Ismét élveztem, hogy gyalogolok és azt éreztem, hogy úton vagyok.   2022. augusztus 1. (hétfő): Ezen a napon jöttem el Fisterrából. Az első repülőjegyemet június 9-ére vettem meg. Aztán minden héten valamilyen indokkal módosítottam a járatot, végül augusztus 1-ében sikerült megállapodnom magammal, hogy ez egy jó nap lesz hazajönni. A másik indok, ami miatt erre napra foglaltam a repülőjegyet, az volt, hogy féltem attól, ha ezen a napon nem jövök el, akkor örökre ott maradok. Július 19-én Fisterrában lettem 35 éves. Erre a napra is volt egy repülőjegyem, amit azzal az indokkal foglaltam át az első július 9-ei dátumról, hogy a születésnapom megfelelő nap lesz hazajönni. Ahogy közeledett a szülinapom, egyértelművé vált, hogy nem volt jó ötlet, hogy azt terveztem, hogy a nap nagy részét utazással és a reptérem töltöm. Azt éreztem, hogy 35 éves lettem, az időm drágul és attól féltem, hogy ha hazajövök és kénytelen leszek szembenézni a valósággal, akkor vissza kerülök a 1,5 évvel ezelőtti önmagam szintjére és kezdhetek mindent megint előlről. Ezért azt mondtam, hogy már semmi sem érdekel, akkor is ott maradok. Mindig azt mondtam, hogy ezzel majd ráérek itthon foglalkozni, Fiisterrában álmodhatok. Nagyon hálás voltam magamnak, hogy annak ellenére, hogy közben milyen változások (KATA változás, infláció, rezsi) voltak itthon, szerettem magamat annyira, hogy ott maradtam 40 napot. Amikor felszálltam a buszra, tele voltam félelemmel. Mi lesz? Mit fogok csinálni? Kénytelen leszek elmenni alkalmazottnak? Ennek ellenére bíztam abban, hogy tízmilliszoros nap van, ezért minden rendben lesz.   Ma, 2022. november 15-én bolognai spagettit eszem. Már biztos vagyok abban, hogy teljesen mindegy, hogy úgy döntök, hogy Fisterrába költözöm vagy itthon maradok, a lényeg, hogy bízzak abban, hogy a siker az egyetlen utam. Már tudom azt, hogy a gondolataimból lesznek az érzéseim, amik meghatározzák azt, hogy milyen a hozzáállásom, ennek megfelelően pedig teremtem a jövőmet. Nevezhetjük ezt a vonzás törvényének is, vagy úgyis, ha ezt elhiszem, akkor hajlandó vagyok kinézni a dobozból és a helyzetnek megfelelően változtatni még akkor is, ha már volt egy tervem, ami nem működött. Hiszek ebben és már tudom, hogy ezt semmilyen járvány, háború, politikai vagy gazdasági döntés nem tudja befolyásolni. Amikor erre rájöttem, eszembe jutott a Micimakó idézet, ami nem is olyan régen nagy hatással volt rám. „Ne nézz hátra Malacka, nem arra megyünk, Tízmilliószoros nap van!”

Vendégszerző
Asszertív Tréning

Orsi

Előzmények: Adam  2 napra voltunk Fisterrától, a Caminóm körülbelül 35. napja volt. Azon a napon kicsit kevesebbet gyalogoltunk, mert az 5 fős csapat egyik tagja fizikailag nem érezte jól magát, ezért úgy döntöttünk, hogy hamarabb megállunk. Ettől függetlenül, nagyon jól éreztük magunkat, napoztunk, mezítláb sétáltunk a folyóban, kényelmesen haladtunk, ezért már délután volt, amikor megérkeztünk az alberguebe (zarándokszállás) Santa Marinába. Orsit először a recepciónál láttam a becsekkolásnál. Egy férfival érkezett, alig néhány perccel utánunk. Először azt hittem, hogy a férfi a férje, de aztán gyorsan láttam a testbeszédükből, hogy nem állnak olyan közel egymáshoz. Gondoltam, hogy útközben találkoztak. Aznap nem beszéltem Orsival, de a csapatunk egyik tagja, Wolfgang igen. Lelkesen mesélte, van egy szomszédunk, mert ő osztrák, én szlovák vagyok, Orsi pedig magyar. Ezután a vacsoránál nem láttam, csak utána, amikor kimentem naplót írni és dohányozni. Elszigetelve ültem, de láttam, hogy egyedül ül egy asztalnál és néha olvas valamit a telefonján. Másnap találkoztunk vele az egyik hegy tetején, ahol éppen pihent. Javasolta, hogy Fisterrában a Penzion Lopezben szálljunk meg és maradjunk, ameddig csak tudunk, mert a tapasztalatai szerint csodálatos hely. 2 nappal később találkoztam Orsival legközelebb. Azon a napon reggel az 5 fős csapatunk 3 tagjától búcsúztunk, Wolfganggal. Visszamentek Santiagoba, ahonnan folytatták az útjukat. Mi úgy döntöttünk, hogy maradunk még, nem volt tervünk, ezért úgy voltunk vele, hogy miért ne élvezhetnénk még tovább ezt a csodás tájat? Egy kisebb 2 fős szobába költöztünk. Nem sokkal azután, hogy megérkeztünk az egy emelettel feljebb lévő szobánkba, a folyosón találkoztam Orsival. Csak egy törölköző volt rajta, éppen a fürdőszobába indult. „Ahh szóval, szomszédok vagyunk, remélem tetszeni fog”-mondta vidáman és mosolyogva, utána eltűnt az ajtó mögött. Wolfganggal kicsit szomorúak voltunk, hogy a barátaink elutaztak, ezért felhívtam Orsit, hogy ajánljon egy jó éttermet a vacsorához és ha van kedve csatlakozzon hozzánk. Bíztunk benne, hogy kicsit felvidít majd minket. Mondta, hogy rendben, jön és Tito bárját ajánlotta. Amikor megérkeztünk a bárba, ott volt egy ismerős. Az a férfi, akit előzőleg Orsi férjének gondoltam. Ilyen véletlen találkozások a Caminon gyakran előfordulnak. Így már négyen ültünk le vacsorázni, közben sok mindenről beszélgettünk. Orsi javasolta, hogy menjünk át egy másik helyre, mert ott lehet, hogy lesz élőzene. A koncert végül elmaradt, de megismerhettünk egy remek bárt, éttermet és Fisterra egyik találkozóhelyét, a World Familyt. Úgy láttam, hogy nagyon sok mindenkit ismer ott Orsi, bennünket is bemutatott mindenkinek és nagyon kedvesen üdvözöltek minket. Közben sokat beszélgettünk. Többek között pszichológiáról, a munkájáról és elmesélte a saját történetét. Nagyon érdekes volt számomra, hogy átment pár nehéz időszakon az életében, megcsinálta a Caminot és új dolgok kezdődtek számára Fisterrában. Elindította a Camino Mesék projektjét, amiben egyesítette az emberek, a pszichológia és az írás iránti érdeklődését. Hirtelen közölte, hogy ő most megy, mert lett egy mese ötlete. Mivel senkit sem ismertem, úgy döntöttem, hogy én is vele megyek a panzióba. Még beszélgettünk egy kicsit a teraszon, aztán felment írni a szobájába. Én egy kicsit tovább maradtam, amikor hatalmába kerített a camino társaim távozása miatti érzelmi csomagom, emiatt visszamentem a bárba, hogy jól érezzem magam. Szerettem volna táncolni és boldog lenni, ami sikerült is, nagyon jól éreztem magam. A következő napokban Orsi több különleges helyet megmutatott nekünk Fisterrában. Mindent megtervezett és látszott rajta, hogy élvezi, hogy ő az idegenvezetőnk. Tetszett a lelkesedése és a lendülete. Volt benne valami, ami félelem nélkül lökte előre, de nem tudtam, hogy mi az. Wolfgang, -az utolsó camino csapattársam- és egy másik barátunk indulása előtti napon Orsi kitalálta, hogy rendezzünk egy kis búcsú grill partyt, azon a helyen, ahol a születésnapi bulija is volt pár hónappal ezelőtt. Mindig azt mondta, hogy introvertált, de azt el kell mondanom, hogy sosem találkoztam még ilyen beszédes, vezető személyiségű és energikus introvertált emberrel ezelőtt. Aztán mesélt bővebben a személyiségtípusokról és rájöttem, hogy az introvertált definíció a fejemben nem volt egészen pontos. Néhány mély beszélgetés után könnyedén osztott meg magáról új és bizalmas információkat. Tetszett a nyer-nyer hozzáállása. Mesélte, hogy mindig törekszik arra, hogy akivel találkozik, az boldogabb legyen a történetük után, mint előtte. Nem hisz a vesztes játszmákban. Az elején kételkedtem abban, hogy egy-egy helyzet hogy lehet mindenki számára előnyös? Aztán rájöttem arra, ha nagyban gondolkodom és igyekszem mindenki szempontjából is nézni a konfliktusokat, akkor lehetséges. Számára nem kudarcok, csak tanulások vannak. Érdekes módon az elmúlt hónapokban gondolkoztam azon, hogy szeretnék egy mentort. Rájöttem, hogy most az univerzum ajánlott nekem egy lehetőséget. És a dolgok még zűrzavarosabbá váltak az életemben…

Asszertív Tréning

Adam

Adammal ugyanazon a napon érkeztünk 2022 októberében Fisterrába. Előtte egyszer találkoztam vele, Santa Marinában. Egy olyan társasággal volt, akikkel Santiago óta egy tempóban haladtam. Azt gondoltam, hogy csak négyen vannak, a végcélhoz érkezés előtt 2 nappal láttam, hogy Adam is velük van. Azon a napon, amikor elindultunk Santiagoból, legalább öt alkalommal találkoztam a csapattal. Sokat gondolkoztam azon, hogy vajon mennyi ideje gyalogolnak együtt, mert olyat láttam, ami elsőre teljesen abszurdnak tűnt számomra. A társaság egyik férfi tagja két hátizsákot vitt, az egyik lánynak pedig semmi nem volt a hátán. Ezen elsőre teljesen megdöbbentem. Nekem egy hátizsák is bőven elég, nem hogy még egy másikat is cipeljek! Santa Marinába pont egy időben érkeztünk meg az alberguebe (zarándokszállás). Miután elfoglaltuk az ágyakat, a teraszon váltottam pár szót a férfival, aki 2 hátizsákkal gyalogolt. Elmesélte, hogy osztrák, egy hónapja gyalogolnak együtt és azért vitte a lány hátizsákját, mert holtponton volt fizikailag. Amikor meghallottam, hogy egy hónapja alakult a csapat, az első gondolatom rögtön az volt, hogy „Te jó ég! Egy hónapja folyamatosan együtt van 5 ember és még nem vesztek össze?” Igen, erősen J-s személyiség vagyok, ha valaki máshogy csinál valamit, mint ahogy én, azt elsőre hajlamos vagyok megítélni. Miután mindenki lezuhanyozott, az osztrák meghívott, hogy csatlakozzak az asztalukhoz a teraszon. Akkor igyekeztem ezt megúszni. Én gyalogolni egyedül szeretek és az esetek nagy részében az estéket is szívesebben töltöm egyedül ilyenkor. Introvertált vagyok, számomra öt ismeretlen ember egy asztalnál túl sok. Láttam, hogy milyen jól működik ez a csapat. Együtt mostak, beszélgettek, vacsoráztak és segítették egymást. Őket figyelve elgondolkoztam azon, hogy lehet, hogy valamikor majd én is kipróbálom, hogy valakivel, vagy akár több emberrel is együtt gyalogolok, hiszen amellett, hogy segítik egymást, vajon még milyen sokat tanulhatnak egymástól... Eszembe jutott a Vándorút című film. Itt négy ember gyalogol együtt a Francia úton, Saint-Jean-Pied-de-Porttól Muxiáig több, mint 800 km-en keresztül. Amikor ezt a filmet néztem, akkor azt éreztem, hogy milyen jó lett volna, ha amikor én jártam ezt az utat, akkor kicsit többet barátkoztam volna, aztán annak ellenére, hogy szimpatikusak voltak és ott volt a lehetőségem, hogy új érdekes embereket ismerjek meg, mégis egyedül ültem le egy asztalhoz távol tőlük. Amikor leültem, akkor jót mosolyogtam azon, hogy szívesen beszélgettem volna velük, mégis egyedül ültem le, aztán rájöttem, hogy most rendben van ez így, leszek majd még extrovertáltabb ennél a jövőben, ha eljön az ideje. Azzal nyugtattam magam, hogy majd lesz még lehetőségem beszélgetni velük. Reggel is váltottam pár szót az osztrák férfival, ajánlottam neki a kedvenc szállásomat Fisterrában és megadtam a telefonszámomat. A megérkezésünk másnapján először Adammal találkoztam, amikor kiderült, hogy egy szinten vannak a szobáink a panzióban. Abban a pillanatban hirtelen meglepődtem, hogy ott van, de örültem is, hogy megérkeztek és itt vannak, viszont nem szaporítottam nagyon a szót, mert éppen a fürdőszobába indultam és csak egy törölköző volt rajtam. Aznap este hívott telefonon, hogy van-e tervem estére? Éppen vacsorázni indulnak és örülnének, ha velük tartanék. Elsőre rögtön elkezdtem gondolkozni, hogy most ezt milyen indokkal mondjam le. Nem sokkal hamarabb érkeztem vissza a szobámba és legalább 1,5 óra Én-időt terveztem. Abban a pillanatban rájöttem, hogy ez Fisterra! Itt nem sértődnek meg, vagy sürgetnek az emberek, ha azt mondom, hogy szívesen megyek, viszont még előtte szükségem van legalább egy órára. Ez be is jött! Mondta, hogy szóljak ha készen vagyok. Kérdezte, hogy tudok-e ajánlani egy jó helyet a vacsorához? A Tito Bart javasoltam és mondtam, hogy majd később én is csatlakozom. Amikor megérkeztem, beszélgettünk sok mindenről. Négyen voltunk összesen, számomra pont ideális létszám. Többek között elmeséltem, hogy jót mosolyogtam magamban, amikor kérdezte, hogy van-e tervem estére. Azért is vagyok itt részben, mert a hivatásom sok tervezéssel jár, amikor itt vagyok, élvezem, hogy nem kell terveznem. Miután megvacsoráztak, javasoltam, hogy menjünk át egy másik helyre, mert lehet, hogy ott lesz élőzene. Élőzene nem volt, de elkezdtünk beszélgetni a Camino Mesékről. Mondtam, hogy sok olyan Mese van, ahol MBTI személyiségtipológia alapján elemzem az eseményeket. Erre azt válaszolta, hogy nem olyan régen hallott az Extroverált-Introverált preferenciapárról és nagyon érdekli a téma. Megbeszéltük, hogy küldök neki egy kérdőívet és kitölti.  Adam Ambivertált (az E-I dimenzióban középen van), Ötletpreferenciájú (N), Érző (F) és Rugalmas (P). Ambivertált, azaz tud extrovertált és introverált módon is működni. Extrovertált amikor másokkal együtt gyalogol és akkor is, amikor 2 órával azután, hogy megtudott egy olyan hírt, ami nagyon nagy hatással van az életére, azt elmondta nekem. Eddigi tapasztalatom alapján ilyen gyakran történik Fisterrában, velem is történt ilyen. Introverált, mert miután megtudta ezt a hírt, másnap egész nap egyedül volt. Az osztrák barátja mesélte, hogy nagyon gyakran egyedül gyalogolt az egy hónap alatt és miután elment Fisterrából, jó pár napig semmit sem tudtam róla. Ötletpreferenciájú(N). A hír hatására olyan helyzetbe került, hogy limitált ideje van dönteni. Eddig programozóként dolgozott, de jobban szeretne egy hozzá közelebb álló dologgal foglalkozni. A nagy képet szeretné látni, azt, hogy mi az a hivatás amit szeret és megadja a számára szintén nagyon fontos szabadságot. Szeret intuíció alapján dönteni. Érző(F), mert ilyen helyzetekben a szívére hallgat. Rugalmas(P). Azt mondja, hogy fél dönteni, mert mindig jönnek a kérdések: „Biztos, hogy jól döntöttem? Lehet, a másik lehetőség jobb lenne?” A P-sek egyik jellemzője, hogy halogatják a döntéseiket, mert a lezártság, befejezettség érzése frusztrálja őket, ugyanakkor nagyon könnyen változtatnak, alkalmazkodnak a helyzetekhez és döntenek máshogy. Ez az, amit én erős J-sként folyamatosan tanulok tőlük (többek között, amikor utáltam az egészet). Ez a tervező típusú embereknek egy fejlesztendő terület. Mi hajlamosak vagyunk a döntéseink börtönébe zárni saját magunkat, amiket nagyon nehezen változatunk meg. Adam Rugalmas (P). 8 éve utazik és különböző országokban él. Folyamatosan keresi az új lehetőségeket és információt gyűjt róluk azzal kapcsolatban, hogy hova utazzon. A marad Spanyolországban, Csehországba-, Svájcba-, Szlovákiába megy, vagy a Magyarországra jön opciókon gondolkozik.

Asszertív Tréning

Megérkeztem

Megérkeztem Fisterrába és azt éreztem, hogy nem merem elhinni, hogy végre, megint itt vagyok! Eddig még nem mondtam el senkinek, elmondom hát mindenkinek, hogy az utolsó 15 km-t busszal tettem meg. Nagy volt bennem az elhatározás, hogy 3 napon keresztül napi 30 km-t gyalogoljak, mégis felszálltam a buszra. Egyrészt, mert már nem bírtam kivárni, hogy ideérjek, annyira szerettem volna itt lenni. Másrészt, mert miután 55 km-t sántítva tettem meg, rájöttem, hogy ezt egyszer már megtanultam, amikor utáltam az egészet, hogy nem azért jöttem ide, hogy szenvedjek. Körülbelül 30 km-re voltam Finisterrétől, 60 km volt mögöttem, amit 3 nap alatt tettem meg és még aznap mindenképpen szerettem volna gyalogolni 15 km-t. Ekkor kezdett az egyik vízhólyag vérhólyaggá átalakulni a lábamon, ezért eldöntöttem, hogy nem fogok még 15 km-t lábujjhegyen gyalogolni 12 kg-al a hátamon, ez már nem arról szólt volna , hogy milyen kitartó és kemény vagyok. Továbbra is fontos volt számomra, hogy fizikailag is kilépjek a zónámból, de nem azon az áron, hogy ezzel a hosszútávú következményeket kockáztatom. Mikor elindultam Santiagoból, biztos voltam benne, hogy 3 nap alatt megcsinálom a 90 km-t, hiszen azt vártam 2 hónapja, hogy ismét gyalogoljak. Az előző Út-on már egyszer megtanult tanácsok nagy részét elfelejtettem. Többek közt azt is, hogyha „Fáj, rögtön változtass”, ennek köszönhetően lett egy vízhólyagom. Nem foglalkoztam vele, hiszen, ugyanolyan cipőm és zoknim volt, mint a nyáron. Nehogy már 90 km-en ez gond legyen! Nyáron 640 km-en keresztül nem volt egy sem. Mindig nagyon sajnálkozva néztem a zarándokokat, akiknek láttam, hogy van. Most megtanultam, hogy akár egy kis vízhólyag is eredményezheti azt, hogy nem gyalog, hanem busszal érkezem Fisterrába. Szerencsére volt egy buszmegálló a város elején, ahol leszálltam és gyalog értem a Fisterra (Finisterre spanyolul) táblához. Reggel még szitált az eső, egész előző este az összes ruhám rajtam volt az albergueben (zarándokszállás), annyira hideg volt.  Mikor először megláttam az óceánt, már 20 fok volt, a kedvenc kávézómhoz vezető úton már 25. Tito Bárja nagyon központi helyen van, így mire odaértem, -egyet kivéve- találkoztam minden számomra fontos emberrel, akiről tudtam, hogy még Fisterrában van. A kávézóban is nagy örömmel üdvözöltek az ismerőseim, az a pultos lány,-aki nyáron még nem volt itt- meg is jegyezte, hogy milyen sok embert ismerek itt. Miután megittam az üdvözlő kávémat, elindultam abba a szobába, ahol nyáron 40 napot töltöttem. A város legmagasabb épületébe, panorámaterasszal a harmadik emeleten (mindez 20 euro/éjszaka, amit egy óriási szerencsének köszönhetően tudtam meg azon a napon, amikor júniusban megérkeztem). Kinyitottam az ajtót és még mindig nem hittem el, hogy itt vagyok. Kimentem a teraszra és azt éreztem, hogy ez az, enyém a világ, megcsináltam, ismét itt vagyok a palotámban!  

Asszertív Tréning

Ismét elindultam, hogy megérkezhessek

2022. augusztus 3-án, 75 nap után megérkeztem Magyarországra. Ez volt a legeslegutolsó időpont, mert augusztus 4-én indultunk nyaralni a családommal.  Háromszor módosítottam a repülőjegyemet, annyira jól éreztem magam Fisterrában és még nem szerettem volna szembenézni az otthon történt változásokkal (KATA megszüntetése, rezsiemelés, infláció). Végül 2,5 hónap után hazajöttem és tudtam, hogy egy teljesen más világba fogok érkezni, ennek ellenére sokkolt az, amit láttam.  Először dühös voltam, dühös voltam azért, mert egy olyan országban voltam addig, ahol sokkal magasabb az átlagkereset, mint itthon, mégis sok minden jelentősen kevesebbe kerül. Azután szomorú lettem. Augusztus 19-én hivatalos voltam a Magyar Érdemrend lovagkeresztje díjátadóra. Ez a magyar állam által adományozható legmagasabb kitüntetések egyike. Ott ültem a Vígadóban és hallgattam egy beszédet a hazafiasságról és magyarságtudatról és azt éreztem, hogy én ezt most teljesen elveszítettem. Éltem már huzamosabb ideig külföldön, de soha nem tudtam volna elképzelni az életemet máshol. Mindig bennem volt, hogy én magyar vagyok és Magyarország a hazám, itt szeretnék élni, de abban a pillanatban úgy éreztem, hogy ez eltűnt belőlem.  A kitüntetéseket a díjazottak a különböző tudományterületeken elért kiemelkedő teljesítményekért kapták, azaz olyan emberek vehették át, akik sokat tettek a hazánkért. Az ünnepség után volt egy állófogadás, ahol egyrészt nem volt elegendő hely mindenki számára, másrészt meg a mini hamburgerekben nem volt hamburgerhús, csak egy nagyon vékony szelet felvágott és hasonló szellemben volt elkészítve a többi étel is. Ott álltam és néztem, ahogy többen úgy próbálták elfogyasztani az ételeket, hogy  nem tudták letenni a tányérjukat. Ekkor azon gondolkoztam, hogy azok az emberek, akik egész életükben a hazájukért dolgoztak, ilyen módon vannak megbecsülve? Ennyit számít itthon egy élet műve? Több barátom külföldön él és a „menni vagy maradni?” viták alkalmával, mindig én voltam az, aki rendíthetetlenül vallotta azt, hogy itthon is lehet boldogulni, csak meg kell dolgozni érte. Nem vagyok biztos abban, hogy ezt az álláspontot most ilyen határozottan tudnám képviselni. Hetekig nagyon rosszul éreztem magam, már a házam értékesítésén gondolkoztam és bőszen nézegettem az eladó ingatlanokat Fisterrában. Még az is megfordult a fejemben, hogy itt hagyok csapot-papot, odaköltözöm egy sátorba és minden reggel az óceán hangjára ébredek.  Azt éreztem, hogy nem tudok ebben az országban maradni, hogy itt megfulladok és vissza kell mennem. Ekkor vettem meg a repülőjegyet. Igaz, hogy most csak két hétre, de a tudat, hogy hamarosan megint elindulok a Caminon, ismét megtáltosított.  Amikor a 7 éves keresztlányom megtudta, hogy újra elmegyek a „nagy Út-ra”, az volt az első reakciója, hogy „Orsi! De ugye nem fogsz ott maradni örökre?”  Hát…, igen! Ez az a  kérdés, ami bennem is motoszkál.  A jelenlegi tervem, hogy nem fogok ott maradni örökre, de az biztos, hogy el kell mennem oda, ahol 3 hónappal ezelőtt azt éreztem, hogy megérkeztem, azért, hogy utána itthon is érezhessem ugyanezt. Vagy meghozzam azt a döntést, hogy itt nem érzelemközpontú (azaz elfogadom, hogy ez van, nincs rà hatásom, csak a saját a helyzethez fűződő érzelmeimen tudok változtatni) megküzdèsre van szükség, hanem problémaközpontúra (azaz mindent megteszek annak érdekében, hogy minél több időt tölthessék ott). És továbbra is tartom magam ahhoz, hogy minden pillanatban gondolhatok mindent máshogy.

Események

Múltbéli események