Szerző: Jekkel OrsolyaJohannal az első napon találkoztam, amikor megérkeztem Fisterrába, később kiderült, hogy ő is aznap ért oda. Éppen a helyi boltokat térképeztem fel, amikor az egyik előtt a bejáratnál megláttam néhány egymással beszélgető zarándokot táskákkal, mellettük egy kagyló, benne néhány euro donativo (adomány) felirattal. Láttam, hogy jól érzik magukat, söröznek, spanyolul beszélgetnek, tapasztaltam már ilyet az úton, gondoltam, hogy éppen akkor érkeztek.
2 nappal később, szintén a bolt előtt találkoztunk, egyedül volt a kutyáival és a kagylóval. Ekkor már negatívabb érzéseim voltak és bíztam benne, hogy nem szól hozzám, amikor elmegyek mellette. Zsebkendőre is szükségem volt aznap, azonban csak 10*10-es kiszerelésben lehetett kapni és jó zarándokként rögtön azon kezdtem el gondolkozni, hogy mit csináljak ilyen sokkal, nem fogom tovább cipelni az összeset. Ekkor eszembe jutott, hogy párat oda adok a srácnak a bolt előtt, hátha szüksége van rá. Fizetés után rögtön kicsomagoltam őket és úgy indultam kifelé, hogy csak a zsepi volt a kezemben, a pénztárcám gondosan elpakolva, nehogy megkérdezze, hogy tudok-e adni pár eurót. Kérdeztem, hogy kéri-e őket, Ő azt mondta, miért ne? Mondtam, hogy túl sokat vettem és indultam tovább a strandra.
Másnap reggel megakadt a szemem a masszázs labdán, amit egész úton cipeltem, de egyszer sem használtam, gondoltam ezt is oda adom neki, a kutyáinak jó játék lehet.
Amikor megérkeztem a bolthoz, ott volt. Nem mondtam semmit, csak felé nyújtottam és kérdőn néztem rá, hogy kéri-e? Erre angolul megkérdezte, hogy megint túl sokat vettél? Ezen elsőre nagyon meglepődtem, hozzá voltam szokva az utam során, hogy aki spanyolul beszél, az angolul ritkán. Mondtam, hogy nem, csak pár nap múlva megyek tovább és a kutyáknak jó játék lehetne. Erre mondta, hogy igen és mosolygott. Attól a mosolygástól valahogy minden előzetes negatív érzésem elszállt vele kapcsolatban.
Este a naplementét másodjára néztem a Mare de Fora strandon, ami szerintem a legjobb esti program Fisterrában.
Már előző este is láttam, hogy miután lement a nap, néhány ember tüzet gyújtott, de annak ellenére, hogy nagyon fáztam, nem mertem megkérdezni, hogy csatlakozhatok-e. Most láttam, hogy ott ül a tűz mellett, kíváncsi voltam a történetére és egyébként is kapóra jött, hogy ismerek ott valakit, megkérdeztem, hogy csatlakozhatok-e.
Leültem mellé. Beszélgettünk, elmondta, hogy 5 éve egy sátorban él, nem mehet haza, mert zűrös a kapcsolata a rendőrséggel és most keresi azt a helyet, ahol szívesen maradna hosszú távon. Nincsenek papírjai, nem tud munkát vállalni, ezért ül a bolt előtt. Eddig Ibizán élt, ott voltak mindenféle munkái, még itt is keresi a lehetőségeket, de addig is meg kell élnie valamiből. Kiderült, hogy beszél angolul, németül, spanyolul és ért olaszul. Sok mindenről beszélgettünk, folyamatosan értek a pozitív csalódások.
Közben másokkal is elkezdtünk mind a ketten beszélgetni és akkor vettem észre, hogy mekkora buliba csöppentem.
Megismerkedtem az amerikaival, aki az egész sütögetést finanszírozta. Engem kért meg először, hogy kóstoljam meg, hogy megsült-e a krumpli és tudtomra adta, hogy annak ellenére, hogy most találkoztunk először, engem is nagyon szívesen lát vendégül, hiszen az emberek nagy részét szintén akkor ismerte meg. Később kiderült, hogy Johan a főszakács, aki csak azután kezdett el enni, miután mindenkit megkínált.
Megismerkedtem a dán személyi edzővel, aki azon gondolkozott, hogy coach képesítést is szerez, mivel a testi és lelki edzést szívesen kombinálná. Mély szakmai beszélgetést folytattunk arról, hogy miért is fontos az, hogy valaki először valamiben nagyon jó legyen és utána kezdjen ismerkedni egy másik szakterülettel.
Időközben egyre többen lettek a tűz körül, volt, aki gitározott és egy harmonika hangja is megszólalt. Olyan hangulat alakult ki, amiben az úton eddig még nem volt részem. Azt éreztem, hogy „Ez az! Végre!„ Az ilyen élmények miatt is indultam el és ez az első alkalom, hogy átélhetem.
Másnap nagyon hálás voltam Johannak, hogy neki köszönhetően éreztem magam ilyen jól. Rögtön szét is néztem, hogy még mit adhatnék neki? Találtam egy szappant, amit csak dupla csomagolásban lehetett szintén venni és akkor még azt gondoltam, úgysem maradok olyan sokáig, hogy szükségem legyen rá.
Ahogy kiléptem a panzió ajtaján, pár méter múlva rögtön találkoztam vele és a barátjával. Éppen nagy csomagokkal jöttek, a mosodában voltak, mondta, hogy milyen jó illatú az összes ruhája. Én mondtam, hogy pont őt keresem, szeretném megköszönni az előző estét, nagyon jó volt és ezt a szappant is csak dupla csomagolásban lehetett kapni, szeretném neki adni. Megköszönte és elrakta.
Utána elindultunk együtt, mondtam, hogy a strandra megyek, mondta, hogy ők is, megbeszéltük, hogy akkor együtt megyünk. Beszélgettünk és kiderült, hogy ők a bolt előtti strandra mennek én viszont a kedvencemre, oda, ahol van a zuhanyzó, mondtam neki, hogy ott tud zuhanyozni. Erre ő válaszolta, hogy most nem szeretne zuhanyozni és mivel máshova mentünk, egy idő után elváltunk, hogy majd később úgyis találkozunk.
Nagyon benne maradt a gondolataimban, hogy most nem szeretne zuhanyozni. Rájöttem, hogy szappant adtam neki, utána pedig mondtam, hogy ott tud zuhanyozni. Miért csináltam ezt? Most biztos azt gondolja, hogy azt hiszem, hogy nem szokott rendszeresen zuhanyozni. És rájöttem, hogy valóban volt bennem egy ilyen előítélet…
Feltettem magamnak a kérdést, hogy milyen alapon ítélek meg egy embert? Azért, mert a bolt előtt ül? Vagy azért, mert sátorban lakik? Nem ismerem a körülményeit. Ugyanolyan ember, mint én. Magamnak is óriási szívességet tennék azzal, ha ezt abbahagynám, hiszen ennek köszönhetően majdnem megfosztottam magam egy olyan élménytől, mint az előző este volt.
Bíztam benne, hogy miután lement a nap, ott lesz a tűznél. Jó pár sört cipeltem magammal, hogy ezzel csökkentsem a bennem lévő lelkiismeretfurdalást, de nem volt ott.
Utána napokig kerestem, sehol nem találtam.
Camino Mesék:
A hírlevélben az új Tudástár cikkekről, Mesékről és Eseményekről értesítjük Önöket, akkor küldünk hírlevelet, ha valóban van mondanivalónk.
